A letartóztatás a magyar jogrendszer legsúlyosabb kényszerintézkedése, aminek célja az, hogy a terhelt a nyomozás időtartama alatt ne szökjön el, illetve ne rejtőzzön el, továbbá ne kövessen el újabb bűncselekményt, vagy a már megkezdett bűncselekményt ne hajtsa végre, ne fejezze be (bűnismétlés veszélye), végül a terhelt ne nehezítse meg, ne hiúsítsa meg a bizonyítási eljárást.
A letartóztatás elrendeléséről minden esetben nyomozási bíró dönt. A nyomozási bíró döntését ülésen hozza meg, ahol csak az ügyészség képviselője, a védő, a terhelt, a nyomozási bíró, illetve a jegyzőkönyvvezető lehet jelen.
A letartóztatást első ízben 30 napra rendelik el, amit büntetés-végrehajtási intézetben hajtanak végre. Kivételes esetben az Ügyészség dönthet úgy, hogy a végrehajtás helye legfeljebb 60 napig rendőrségi fogda.
Fontos tudni, hogy amennyiben valakinek az őrizetbe vételéről rendelkezik a nyomozó hatóság, ott az esetek nagy többségében várható letartóztatás elrendelésére irányuló ügyészi indítvány.
A nyomozási bírók túlnyomóan az ügyész letartóztatás elrendelésére irányuló indítványnak szoktak helyt adni – nem győzzük hangsúlyozni itt is, hogy gyanúsítotti kihallgatásra sose menjen védő nélkül.
Tapasztalataink alapján, amennyiben a gyanúsított (terhelt) letartóztatását elrendelik, már közepes tárgyi súlyú büntetőügyekben is a letartóztatás időtartama legalább 6 hónap szokott lenni.